Ki volt F. M. Alexander?

Ki volt F. M. Alexander? 2019-12-30T20:30:03+01:00

Frederick Matthias Alexander 1869-ben született Ausztráliában. Szülei nyolc gyermeke közül ő volt a legidősebb. Koraszülött lévén egész gyermekkorát végigbetegeskedte, általános iskolai tanulmányait is magántanulóként végezte. 17 évesen egy irodában kezdett dolgozni, szabadidejében hegedült és amatőr színjátszó lett.

Húszévesen Melbourne-be költözött és úgy döntött, hogy szavalni tanul. Hamarosan színészként és szavalóként is ismertté vált. Ám nem sokkal később ismét jelentkeztek a gyermekkorát megkeserítő légzőszervi panaszai, be-berekedt, és az előadás végére olykor teljesen elment a hangja. Felkeresett orvosokat és beszédtechnika-tanárokat, kapott is gyógyszereket és jó tanácsokat, de ezek csak ideiglenes enyhülést hoztak, megoldást nem. Végül belátta, hogy az orvosok tehetetlenek. Valószínűleg ő csinál valamit a saját hangjával, beszédével, mert mindig előadás közben jön elő a hangproblémája: amikor színpadon kívül beszél, minden rendben van. Úgy döntött, ő ki fogja deríteni, mi történik vele a színpadon, mi okozza a bajt. Ez a gondolkodásmód az az alapvető különbség, amely lehetővé tette, hogy megfigyeléseket folytasson – önmagán, tükrök előtt – és kiderítse, mi az oka beszéd-problémájának. Évek munkájával sikerült megoldást találnia. Meggyógyította önmagát. Ennek gyorsan híre ment, és bár újra színpadra lépett, tanítani kezdte az őt felkereső színészeket, előadóművészeket. Rájött, hogy kezének gyengéd útmutatásával képes enyhíteni a legkülönfélébb betegségek okozta panaszokat, illetve a tartás és a mozgás korrigálásával ezek akár meg is szűnhetnek.

Ekkoriban kezdte hivatásszerűen tanítani módszerét. Ahogyan munkájának hangsúlya a beszéd és a légzés fejlesztéséről átkerült az egész test reakcióira, praxisa egyre nőtt, és egyre több orvos küldte hozzá betegeit.

1904-ben Alexander elhagyta Ausztráliát és Londonba költözött. Módszerét itt hamar elfogadták, ő maga a századforduló brit fővárosának népszerű, kultikus figurája lett. Sok híres embernek is tanára volt, így többek között George Bernard Shaw-nak és Aldous Huxleynek. A világháború kitöréséig Londonban működött, majd 1914-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, s ott ugyancsak hamar  népszerűségre tett szert. 1924-ben visszatért Londonba, ahol 1931-ben iskolát hozott létre. és 1955-ben bekövetkezett haláláig tanított, hogy az általa kiképzett tanárok biztosítsák módszere továbbélését.